Tegyük rendbe
Pécset!

Ki is Ferenc pápa?

Ön jelenleg itt van: Dr. Csizmadia Péter>Hírszemle>Ki is Ferenc pápa?
Facebook
Twitter
LinkedIn

Izgalmas két hét előtt áll Magyarország: hétvégén ún. apostoli látogatásra érkezik Ferenc pápa, katolikus egyházfő, egyben Vatikán Állam államfője, majd rá egy hétre 2022 után ismét vendégül látjuk a világ konzervatív vezetőit a CPAC Hungary-n.

De ki valójában Jorge Mario Bergoglio püspök, vagyis I. Ferenc pápa? Milyen nézeteket vall a Szentatya? Egy Facebook-poszt ennek kifejtéséhez nyilván nem elegendő, de lássuk röviden.

Az éppen tíz éve megválasztott olasz-argentín származású Buenos Aires-i püspök a „szolgáló és szegény egyház” eszméjét képviseli a Vatikánon belül. Az ehhez az 1960-as években létrehozott „plebejus” szárnyhoz tartozó püspökök nagy súlyt fektetnek a társadalmi igazságosság megvalósulásának elősegítésére nemzeti és nemzetközi területen egyaránt. Emlékezhetünk, a migránsválság idején Ferenc határozottan kiállt a valóban menekültek mellett, ugyanakkor kérlelhetetlenül elítélte a terrorizmust. Ez a csoport az, amely leginkább felszólal a szegények és elesettek mellett. Ők azok, akik szolgálatuk során nagyobb szerepet juttatnak az egyszerű híveknek és fontosnak tartják a nyitottságot minden egyháztag és a másvallásúak felé.

I. Ferenc kifejezetten békepárti, mely meggyőződését az orosz-ukrán háborúval összefüggésben is hangsúlyozza. Szerinte „a világ legnagyobb csapása a fegyveripar”.

Tanításának egyik központi témája a családok, a családi kapcsolatok erősségébe vetett meggyőződés.

Ő az első jezsuita rendi és az első amerikai születésű pápa. Talán meglepő, de hiába a jezsuiták a világ legnagyobb szerzetesrendje, az elmúlt kétezer évben egyszer sem adtak pápát korábban.

Közvetlensége – egyházfői mércével mérve – legendás, valóban egyfajta népies pápa.

Facebook
Twitter
LinkedIn

Értesüljön a legfrissebb eseményekről

Hírek és információk

Önkormányzat

Gondolatok 1956 jegyében

Tisztelt Elnök Úr!Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr!Tisztelt Képviselők,

Tovább olvasom
Galéria
Önkormányzat

Üvegzseb rendeletre van szükség Pécsett a közbizalom újjáépítéséhez

Az önkormányzat gazdálkodásában átláthatóságot és ellenőrizhetőséget szükséges

Tovább olvasom
Hírszemle

Megemlékezésünk Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének és újratemetésének évfordulóján

Megemlékezést tartottunk Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének és

Tovább olvasom

Amennyiben szeretne hozzájutni a legfrissebb hírekhez és információkhoz Pécs városát illetően, kérjük adja meg az alábbi adatokat.

Feliratkozás hírlevelemre

Friss információk és hírek.
Amennyiben kérdése lenne hozzám, vagy megosztaná észrevételeit városunkkal kapcsolatban, kérem küldjön üzenetet.

Üzenetküldése

Amint lehetséges, válaszolok Önnek!

Bemutatkozó videóm